CSALÁDÁLLÍTÁS
2023. november 25. szombat 10 óra
vezeti: PAPP ÁGNES pszichológus
- Ki vagyok én?
Papp Ágnes Andreának hívnak. Debrecenben születtem és itt is végeztem el a Pszichológia alap- és mesterképzést, és lettem okleveles egészségpszichológus. Mindig éreztem, hogy a pszichológia önmagában nem lesz elég számomra, sosem illettem bele a mások által szabott keretekbe, hagyományokba. Így jött a Családállítás, ami az én életemet is gyökeresen megváltoztatta, jobbá tette. Bár Budapesten élek és dolgozok, most először Debrecenbe is szeretném elhozni az általam ismert és használt módszert.

- Mi a Családállítás?
A családállítás módszerének felismerése, kidolgozása Bert Hellinger német pszichoterapeuta nevéhez köthető. A családállítás azt vizsgálja, hogy egy személy jelenlegi problémái és viselkedése hogyan kapcsolódnak a családjában, a családi rendszerben lévő dinamikákhoz és az ott zajló eseményekhez. Az alapötlet az, hogy a családi kötelékek és a múltbeli események befolyásolhatják a jelenbeli életünket, és ezek a kapcsolatok és események hatással lehetnek például a párkapcsolatokra, az önértékelésre és az egészségi állapotra.
A családállítás végezhető egyénileg és csoportosan, ezúttal csoportos állításra invitállak titeket. Ez azt jelenti, hogy az állítást kérőnek az eseményen részt vevők bevonásával, segítségével fogjuk felállítani a családrendszerét. Így szeretettel várom azokat is, akik állítani nem szeretnének, de érdeklődnek a módszer iránt és segítőként hozzájárulnának az állításokhoz.

- Kinek és mire ajánlom:
Bárkinek, aki úgy érzi, elakadt az élete valamely területén, legyen az önbizalom, munka, párkapcsolat ( vagy hiánya), szülőkkel való viszony, gyemeknevelés, egészségügyi probléma vagy bármely olyan visszatérő akadály, amivel szembe kell nézni.

- Kinek nem ajánlom:
Amennyiben valakinél korábban pszichotikus zavart, kényszert (OCD) vagy autizmus spektrum zavart diagnosztizáltak, illetve gyógyszeres kezelés alatt áll, sajnos nem tudom fogadni.

- Jelentkezés
Jelentkezni privát üzenetben, a pappagnes.psy@gmail.com email címen vagy telefonon a +3670 27 916 27-es telefonszámon lehet.

10 főt tudok fogadni, maximum 6 állítót és 4 segítőt.
Az esemény abban az esetben lesz megtartva, amennyiben legalább 6 fő jelentkezik, melyből minimum 4 állító.
- Árak
Állítást kérőknek előre utalás esetén 13.000 Ft, helyszíni fizetéssel 15.000 Ft
Segítőknek minden esetben 3.000 Ft

Aki szeretne jönni, de október 1-jén nem tud, jelezze nyugodtan, hiszen október 8-án is lesz állítás.
Egyéni állítást megállapodás szerint tudok vállalni személyesen vagy online.